Sziasztok!
2019. július 10-én létrehoztam egy blogot, amit el is kezdtem tartalommal feltölteni. Viszont átgondoltam az egészet, mert valamivel többre vágytam, így hoztam létre ezt az oldalt, de már Zsombi barátommal karöltve. Lássuk akkor mit is írtam:
,,Sziasztok!
Úgy döntöttem, elkezdek egy blogot, ami főként az operációs rendszerekről fog szólni (Windows, Linux, MacOS, iOS, Android stb.) de természetesen minden témában fogok írni, legyen szó játékról, programról, érdekességekről, tesztekről. Így az első posztban leszögezem, hogy sok lesz a Linuxos téma (is) hiszen a Windows mellett Linuxot is használok (azon belül a Manjaro-t) Természetesen azt szeretném, ha minél többen olvasnátok majd a blogot, és remélem a leírásokból tanultok is majd.
A legelső posztokban elsősorban a Windows 10 telepítését illetve a Linux Mint telepítését fogom bemutatni nektek. Igen, a Linux Mint-ét is, mert aki vállalkozó kedvű, unja már a Windows-t és váltani akar egy stabilabb, biztonságosabb rendszerre, abból a leírásból megtudhatja majd. Természetesen ha nem értettek majd valamit, nyugodtan kérdezhettek majd tőlem itt az oldalon hozzászólásban vagy akár a Facebook csoportban is. Az oldalról lehetőségetek lesz majd letölteni is, persze ingyenes vagy próbaverziós programokat. Nos akkor lássuk is hozzá :) "
Az oldal folyamatos fejlesztés alatt áll, igyekszünk minél átláthatóbbá és élvezhetőbbé tenni, ahogy azt időnk engedi. Az esetleges hibákért elnézést kérünk titeket osszátok meg velünk a fórumon belül létrehozott témában! További jó olvasgatást és szórakozást kíván a DarkTech csapata!